Jogi kislexikon - V
vagylagos illetékesség: Az általános illetékességi ok mellett fennálló, választható másik illetékességi ok. (A polgári eljárásjogban például a felperes választása szerint a károkozás helye, tartásra jogosult lakóhelye, gyermek-elhelyezési perben a gyermek lakóhelye szerint is megállapítható az eljárásra illetékes bíróság.)
vagylagos szolgáltatás: Ha a felek a szerződés tárgyaként több szolgáltatást úgy jelöltek meg, hogy a szolgáltatások közül választani lehet, a választás joga - ha jogszabály kivételt nem tesz - a kötelezettet illeti meg.
vagyon: az illetékfizetési kötelezettség szempontjából az ingatlan, az ingó és a vagyoni értékű jog.
vagyonegyesülés: A magánszemélyek által rendelkezésre bocsátott vagyon, amelynek jogi személy létrehozása esetén elkülönült jogi sorsa van (például az alapítvány, vagy kft), míg jogi személyiséggel nem rendelkező vagyonközösségek esetén a közös tulajdonnak - esetleg speciális - szabályai szerint kell az ilyen vagyonegyesülésről külön rendelkezni. (Például a polgári jogi társaság, építőközösség, társasház.)
vagyonfelügyelő: (gazdasági jog) A csődeljárás során a fizetési haladékról szóló végzésben a bíróság által a felszámolók névjegyzékéből kirendelt szakember, aki a hitelezői érdekek szem előtt tartásával figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét, s él azokkal a jogosítványokkal, amelyeket a törvény és a csődegyezség során a hitelezők számára biztosítottak.
vagyoni biztosíték: (pénzügyi jog) Hitelintézetnél lekötött és elkülönítetten kezelt pénzösszeg (pénzbeli letét, illetve az állam vagy hitelintézet által kibocsátott vagy garantált, a letétbe helyezéstől számított 180 napnál hosszabb hátralévő futamidejű, azonnal beváltható vagy értékesíthető, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír) vagy bankgarancia.
vagyoni érték: Minden dolog, jog vagy szolgáltatás - ide nem értve a devizát, valutát és a forintot -, amelynek pénzben kifejezhető értéke van.
vagyoni értékű jogok: Az immateriális javak között vagyoni értékű jogként azokat a megszerzett jogokat kell kimutatni, amelyek nem kapcsolódnak ingatlanhoz. Ilyenek különösen: a bérleti jog, a használati jog, a vagyonkezelői jog, a szellemi termékek felhasználási joga, a márkanév, a licencek, továbbá a koncessziós jog, a játékjog, valamint az ingatlanhoz nem kapcsolódó egyéb jogok.
Az ingatlanhoz kapcsolódó ilyen jognak minősül viszont többek között a földhasználat, a haszonélvezet, a telki szolgalom stb. A vagyoni értékű jogok egy évi értékéül az ezzel terhelt dolog – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni. Ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a törvény szerint kell megállapítani.
vagyoni hátrány: A vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny.
vagyonkezelés: Vagyongazdálkodási tevékenység, amelynek elsődleges célja az állami feladatellátás és a központi, valamint társadalombiztosítási költségvetési szervek működési feltételeinek hatékony biztosítása, a kincstári vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, értékének növelése.
vagyoni kár: az, az érték, amellyel a károsult vagyona a károkozás következtében csökkent. A fogalom alatt megkülönböztetjük a dolog értékcsökkenését (vagyonvesztést), a kár csökkentése érdekében felmerült indokolt költségeket és az elmaradt hasznot (jövedelmet).
valóság bizonyítása: Nem büntethető rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés miatt az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul. A valóság bizonyításának a büntetőeljárásban akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.
választottbíróság: A szerződő felek által jogvitájuk esetére írásban kikötött nem állami döntnök, "bíróság", amelyet az országos gazdasági kamara hoz létre. Választottbíróságot csak akkor lehet külön írásbeli szerződéssel vagy más szerződésben kikötni, ha legalább az egyik fél gazdálkodó szervezet és a jogvita is e tevékenységével kapcsolatos. Törvény által kizárt a választottbíróság kikötése a családjogi perekben, fizetési meghagyásból perré alakult eljárásban, közigazgatási perekben, sajtóhelyreigazítási eljárásban, munkaügyi perekben és végrehajtási perekben. A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté; annak végrehajtására a bírósági végrehajtás szabályai alkalmazhatók.
választottbírósági eljárás: Jogszabály vagy a felek írásos megállapodása alapján választottbíróság jár el:
1. gazdálkodó szerv és külföldi fél közötti jogvitás ügyben;
2. külföldi felek közötti jogvitás ügyben;
3. gazdálkodó szervezetek közötti olyan jogvitás ügyek, amelyekre nézve jogszabály a választottbírósági eljárást is lehetővé teszi.
verbális: Szóbeli, élőszóval előadott.
veszélyes üzem működéséből eredő kárért felelősség: A fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személy - az általános kártérítési szabálytól eltérően - csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt elháríthatatlan külső ok idézte elő. A károsult felróható magatartása arányosan csökkenti a veszélyes üzem működtetőjének kártérítési felelősségét. Minden más esetben a veszélyes üzem működéséből eredő kárfelelősség teljes körű. Veszélyes üzem például gépjárművek üzemben tartása, fegyvertartás, mérgező anyagokkal kapcsolatos tevékenység, repülőgép üzemeltetése, magasépítés.
vesztegetés: az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, követi el. Jogtalan előny mindaz, ami valamely szükséglet kielégítésére, vagy egyéni érdek előmozdítására alkalmas azáltal, hogy a hivatalos személy az addiginál közvetlenül, vagy közvetve kedvezőbb állapotba kerül, lehet vagyoni és személyes jellegű.
A vesztegetés a közélet tisztasága elleni bűncselekmény (bűntett), mely alapesetben egy évtől öt évig terjedő, egyes minősítő körülmények esetén akár öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Büntető Törvénykönyv külön szabályozza a hivatalos személy vesztegetését, az egyéb szervek dolgozói viszonylatában az aktív és passzív vesztegetés eseteit, valamint a sajtóval kapcsolatos vesztegetést.
vezető tisztségviselő: A gazdasági társaság ügyvezetését látják el - a gazdasági társaságok egyes formáira vonatkozó törvényi rendelkezések szerint. Vezető tisztségviselő a közkereseti és a betéti társaságnál az üzletvezetésre jogosult tag (tagok), közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezető(k). Nonprofit szervezeteknél az alapítvány és a közalapítvány kezelője, illetőleg kezelő szervének (szervezetének) és felügyelő szervének elnöke és tagja; a társadalmi szervezet ügyintéző és képviseleti vagy felügyelő szervének elnöke és tagja; a közhasznú társaság ügyvezetője, valamint a felügyelő bizottság elnöke és tagja, továbbá a közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló, a létesítő okirat szerint egyszemélyi felelős vezető feladatot ellátó személy.
védjegy: áruk és szolgáltatások megkülönböztetését szolgáló grafikailag ábrázolható megjelölés. Az oltalom ideje tíz év, de további tíz-tíz évre korlátlanul meghosszabbítható.
végelszámolás: a cég székhelye szerinti cégbíróság előtt folyó nem peres eljárás. Egy fizetőképes cég tevékenységét saját döntés eredményeként jogutód nélkül szünteti meg. A cég után adósság nem marad.
végkielégítés:
1. A munkavállalót megillető pénzösszeg abban az esetben, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg, s fennállnak a Munka Törvénykönyvében meghatározott - munkaviszony tartamára vonatkozó - feltételek.
2. A társadalombiztosítás rendszerében a hozzátartozói nyugellátás egyik fajtája. Jogosult rá az özvegy, akinek özvegyi nyugdíjra jogosultsága újabb házasságkötése miatt szűnik meg, s igényét 1 éven belül előterjeszti. A végkielégítés összege 1 évi özvegyi nyugdíjával egyenlő.
végrendelet: halál esetére szóló, egyoldalú, visszavonható rendelkezés. Legfontosabb része az örökös nevezés.
végrehajtási kifogás: A társadalombiztosítási végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetőleg az intézkedés elmulasztása elleni jogorvoslati kérelem.
végrehajtási lap: A bíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata alapján, a büntetőügyben hozott polgári jogi igénnyel kapcsolatos marasztalás alapján, a közjegyzői végzés vagy közjegyző által jóváhagyott egyezség alapján, bírósági – közjegyzői - végrehajtói fegyelmi bíróság határozata alapján, külföldi bíróság határozata alapján, választottbírósági határozat alapján kiállított végrehajtható okirat.
végrehajtási per: Végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti per, végrehajtási igényper, foglalás tűrése iránti per, követelés behajtása iránti per.
végrehajtás elévülése: A közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 év eltelte után nincs helye végrehajtásnak. Jogszabály ettől eltérően rendelkezhet egyes közigazgatási ügytípusokra.
végrehajtás felfüggesztése: A közigazgatási szerv - vagy felettes szerve - elrendelheti a végrehajtásnak általában 30 napra történő felfüggesztését, ha a határozat megváltoztatása vagy megsemmisítése várható, vagy a felfüggesztést különös méltánylást érdemlő körülmény indokolja.
végrehajtás szünetelése: Ha az adósnak nincsen lefoglalható vagyontárgya, vagy a végrehajtást kérő a költségeket nem előlegezte meg, vagy az adós a teljesítésre halasztást kapott - a végrehajtás szünetel. A végrehajtást akkor lehet folytatni, ha a szünetelés oka már nem áll fenn.
végrehajtási igényper: A bírósági végrehajtási eljárás során lefoglalt vagyontárgyra igényt tartó személy pert indíthat a végrehajtást kérő ellen, ha igénye olyan jogon alapul, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya. (Például tulajdonában vagy haszonélvezetében áll az adósnál lefoglalt dolog.)
végrehajtási jog elévülése: A végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el.
végrehajtási kifogás: A közigazgatási határozat végrehajtása során hozott határozat ellen az, akinek jogát vagy jogos érdekét a határozat sérti, 3 napon belül kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító szervnél.
végrehajtási kifogás: A bírósági végrehajtó törvénysértő intézkedése, mulasztása ellen a fél vagy más érdekelt által a végrehajtást foganatosító bírósághoz benyújtható jogorvoslati kérelem.
végrehajtási záradék: A bíróság végrehajtási záradékkal látja el a megfelelő közjegyzői okiratot, a birtokvitában hozott jegyzői közigazgatási határozatot, az orvosi és ügyvédi fegyelmi hatóság pénzfizetésre kötelező határozatát, a kézizálog-szerződésről szóló közokiratot, az ingatlan közös tulajdonának árveréssel történő megszüntetéséről szóló szerződést, a munkáltató - a munkavállaló által keresettel nem támadott - írásbeli felszólítását munkavállalói tartozás megtérítésére, valamint kártérítés megfizetésére vonatkozóan.
végrehajtható okiratok: Bírósági végrehajtási lap, bírósági végrehajtási záradékolt okirat, bírósági végrehajtást elrendelő végzés, közvetlen bírósági felhívás, bírósági büntetés vagy intézkedés végrehajtásáról szóló értesítés, bűnügyi zárlatot elrendelő határozat.
végrehajtási eljárás:
A bíróság, illetőleg a végrehajtható okiratot kiállító szerv a végrehajtható okiratot - azon végrehajtható okiratok kivételével, melyek alapján történő végrehajtás a megyei bírósági végrehajtó hatáskörébe tartozik - megküldi az adós lakóhelye, illetőleg székhelye szerinti végrehajtónak és a végrehajtást kérőnek. Ebben a témakörben a végrehajtás foganatosításának általános szabályai mellett az egyes végrehajtási formákkal foglalkozunk, mint például az ingó és ingatlan végrehajtással, a munkabérre és egyéb járandóságra, valamint a pénzügyi intézetnél kezelt összegre elrendelt végrehajtással.
végzés: A bíróság az ügy érdemében ítélettel, a többi kérdésben végzéssel határoz. A végzés rendelkezést tartalmazhat az eljárásra (például az eljárás felfüggesztése), a felekre (például idézés), a pervezetésre (például tárgyalás elnapolása), a felek magatartásának befolyásolására (bírságolás), az eljárás rendjének biztosítására (elővezetés), a bizonyítási eljárásra (szakértő kirendelése).
vélelem: jogszabály szerkesztési módszer. A jog egy valószínű tényállást valónak (igaznak) fogad el, anélkül, hogy bizonyítva lenne. A vélelmek rendszerint megdönthetőek. A vélelem bíróság előtt megdönthető oly módon, hogy az ellenkezőjét bebizonyítják. Nem megdönthető vélelem rendkívül ritka a magyar jogban.
Ismertebb vélelmek: a fogamzás időpontjára vonatkozó a polgári jogi jogképességnél, az apaság vélelme a családjogban, ártatlanság vélelme a büntetőjogban, a kézbesítés időpontjára vonatkozó eljárásjogi vélelmek stb..
vételi jog (opció): valamely vagyontárgy egyoldalú kijelentéssel történő megvásárlására jogosít fel a vételi jog. A vételi jog alapulhat jogszabályon (pl. a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati lakásra vételi joggal írásban 1995. november 30-ig lehetett élni). A szerződésen alapuló vételi jogot a Ptk tartalmazza. E szerint, ha a tulajdonos másnak vételi jogot (opciót) enged, a jogosult a dolgot egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja.
vétkesség: A felelősség alapja a polgári jogban az, hogy a személy nem úgy jár el, ahogyan az, az adott helyzetben általában elvárható, és tisztában volt magatartásának következményeivel. Ez róható fel neki, s ezen általános felróhatóság a szándékos és gondatlan jogellenesség különböző fokozataiban jelenik meg konkrétan az ő személyes vétkességeként. Vétkes magatartás a kár szándékosan vagy gondatlanságból történő okozása.
vétójog: Az egyetértési joggal rendelkező személynek az a joga, hogy "nem" szavazatával, vagy egyetértésének kifejezése megtagadásával (például az ellenjegyzés hiányával) megakadályozza a döntést vagy annak végrehajtását. Vétójoga lehet a döntés meghozatalában részt nem vevő, külső személynek is; ilyenkor a vétójog funkciója a külső, végső kontroll biztosítása, s megjelenési formája a kifejezetten vétót emelő jognyilatkozat.
vétőképesség: Az ember képessége vétkes magatartásra. Az a tudati állapot (gyermek esetében fejlettség és szocializáltság), amelyből megállapítható, hogy a cselekvőképtelen vagy cselekvőképességében korlátozott személy a károkozáskor mennyire volt tisztában magatartásának következményeivel, s mennyire volt képes e felismerésnek megfelelően irányítani cselekedeteit. A vétőképtelenség a vétkesség fennállásának lehetőségét zárja ki. A vétőképtelen személy károkozásáért gondozója felel.
vétőképtelen: Vétőképessége hiányzik.
vétség: Minden olyan bűncselekmény, amely nem minősül bűntettnek. Vétség tehát minden gondatlanságból elkövetett bűncselekmény és minden olyan szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a Büntető Törvénykönyv 2 évi szabadságvesztést, vagy ennél enyhébb büntetés kiszabását rendeli el.
vis maior: erőhatalom. Rendszerint hirtelen fellépő, elháríthatatlan természeti katasztrófa (árvíz, földrengés, rendkívüli szélvihar stb.), mely a kártérítési felelősség alól teljesen mentesít.
viszontkereset: Az alperes a felperes ellen az elsőfokú ítélet meghozatala előtt viszontkeresetet indíthat, ha az ekként érvényesíteni kívánt jog a felperes keresetével azonos vagy azzal összefüggő jogviszonyból ered, vagy a felperes kereseti követelésével szemben beszámításra alkalmas.
visszaélés okirattal: aki olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, ennek beleegyezése nélkül, jogtalanul megszerez, vagy azt megsemmisíti, megrongálja vagy eltitkolja, bűncselekményt (vétséget) követ el.
visszavásárlási jog: a tulajdonos vagyon tárgyának eladásakor – bármilyen okból – kikötheti, hogy a dolgot visszavásárolhassa. Az eladott dolog visszavásárlásának jogát az adásvételi szerződéssel egyidejűleg írásba kell foglalni.
visszterhes: ha a szolgáltatásért azzal arányban álló pénz vagy más, pénzben kifejezhető értékű dolog (ingó, ingatlan) jár ellenszolgáltatásként.
A, Á, B, C, Cs, D, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, M, N, Ny, O, Ó, Ö, P, R, S, Sz, T, Ü, V, Z,
