Jogi kislexikon - G, GY
gondatlanság: Gondatlanságból követi el a cselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában (ez a tudatos gondatlanság vagy luxuria); úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. (Ez utóbbi a hanyagság vagy negligentia).
gondnokság: ügyeinek vitelére képtelen – cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes, ill. távollévő – elsősorban nagykorú személyről való gondoskodás, a bíróság által kinevezett gondnok személyében.
gondnokság alá helyezés: A cselekvőképességet érintő (kizáró vagy korlátozó) gondnokságról csak bíróság dönthet; a konkrét ügyre vonatkozó ügygondnokot az eljáró hatóság vagy bíróság rendeli ki.
goodwill: Üzleti jóhírnév.
Gt.: A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rövidítése
gyám: a gyámság alatt álló kiskorú gondozója, vagyonának kezelője és törvényes képviselője. Általában a szülők jogai és kötelezettségei vonatkoznak a gyámra is.
gyermek hozzátartozói: A vér szerinti és az örökbe fogadó szülők (a továbbiakban együtt: szülő), a szülő házastársa, a szülő testvére, a nagyszülő, a nagyszülő házastársa, a nagyszülő testvére, a dédszülő, a testvér, a testvér házastársa, a saját gyermek.
gyermek közeli hozzátartozói: Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szülő, a szülő házastársa, a szülő testvére, a nagyszülő, testvér, a saját gyermek.
gyermek: A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény kihirdetéséről rendelkező 1991. évi LXIV. törvény szerint gyermek az a személy, aki 18. életévét nem töltötte be. (Kivétel, ha a gyermekre alkalmazandó jogszabályok értelmében a nagykorúságot már korábban eléri, ilyen eset például a a 16. életévét már betöltött, de még nem 18 éves személy házasságkötéssel szerzett nagykorúsága.)
gyermek: Egyenes ági leszármazó, közeli hozzátartozó.
gyermeki jogok: A gyermek különleges jogi helyzetéből - abból ugyanis, hogy jogképessége teljes, de cselekvőképessége hiányzik vagy korlátozott - következő különös szintű jogi szabályok összessége és rendszere. A Magyar Köztársaság Alkotmányában, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvényben és más törvényekben megfogalmazott, a gyermeket megillető jogok összessége
gyermekkorú: Az a személy, aki 14. életévét nem töltötte be. Bűncselekmény miatt a gyermekkorú elkövető nem büntethető.
gyülekezési jog: A kollektív állampolgári szabadságjogok egyike. A gyülekezési jog gyakorlása keretében – előzetes bejelentés alapján - békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatják, s a résztvevők jogosultak közösen kialakított véleményüket az érdekeltek tudomására hozni. A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, s nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Nem szükséges előzetesen bejelenteni a nem közterületen (pl. magánépületekben tartott zártkörű rendezvényeken, vallási szertartások céljára szolgáló épületekben tartott összejöveteleket, gyűléseket.
A, Á, B, C, Cs, D, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, M, N, Ny, O, Ó, Ö, P, R, S, Sz, T, Ü, V, Z,
