Családjog - Házassági bontóper

 

 

Házasság megszűnik: a bíróság a házasságot felbontó jogerős ítéletével.
 
A házasságot a bíróság  valamelyik házastárs kérelmére (ún. "tényállásos bontás"),
 
vagy a házastársak közösen benyújtott kérelme, egyező akaratnyilvánítása alapján (ún. "megegyezésen alapuló bontás") bonthatja fel.
A házasság felbontása iránt a pert a házastársnak  személyesen kell megindítania, ügyvédnek vagy  más személynek adott megbízással  (pl. hozzátartozójának), hogy őt a per során képviselje.
 
A bontóper  keresetlevél  benyújtásával indul.
 
 A házassági bontóper indítás illetéke 30 000 forint, melyet a felperes fizet meg, alperesi viszontkereset illetékmentes. 
Jogi képviselő esetén a keresetlevelet az ügyvéd készíti el.
Az  igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, gyermek születési anyakönyvi kivonata) a keresetlevélhez mellékelni kell.
 
  A kereseti kérelemből ki kell tűnnie, hogy a felek a házasság felbontásátközös megegyezés alapján, vagy a házasság megromlására vezető okok feltárásával kérik-e.
 
Az első tárgyaláson lehetőség szerint mindkét házastárs személyesen jelenjen meg, hiszen a bíróság elsődleges feladata az első tárgyaláson a házastársak meghallgatása, illetve  a házastársak kibékítése. 
 
 
A további tárgyalásokon már a felperes személyes megjelenése sem kötelező, de legalább meghatalmazottja útján képviseltetnie kell magát, ellenkező esetben ugyanis a bíróság megszünteti a bontópert.
 
Ha a bíróság által megkísérelt békítés sikertelen volt, a bíróság a tárgyalást elhalasztja,   a tárgyalást követő három hónapon belül írásban kell kérni a per folytatását (ellenkező esetben ugyanis a per megszűnik).
 
A bíróság a tárgyalás folytatására új tárgyalási napot csak a folytatásra irányuló kérelem benyújtását követő 30 nap eltelte után tűzhet ki.Amennyiben valamelyik fél késve kéri a tárgyalás folytatását, igazolási kérelmet csak 15 napon belül nyújthat be.  
A házasság az első tárgyaláson is felbontható azonban, ha a békítés nem vezetett eredményre, és  
• a házastárs cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy más elháríthatatlan akadály miatt nem képes a bíróság előtt megjelenni, vagy 
• a felek között a házassági életközösség legalább három éve úgy szakadt meg, hogy külön lakásban élnek, és igazolják azt, hogy a közös gyermek elhelyezését, eltartását a gyermek érdekében rendezték, vagy 
• a házasságból közös kiskorú gyermek nem született. 
A házasság felbontásáról a bíróság - megegyezésen alapuló bontás esetén a házastársak egyezségének jogerős végzéssel történő jóváhagyását követően- ítélettel határoz.
 
A házasság felbontása esetén a bíróságnak a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és eltartása felől is rendelkeznie kell.
 
A házasság bírósági felbontása esetén a házasság a felbontást kimondó ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. 
A bíróság a házassági bontóperben a perköltség (ügyvédi munkadíj, szakértői díj, stb.) viseléséről - az általános szabályoktól eltérően - a pernyertességtől/pervesztességtől függetlenül, az összes körülmények mérlegelése alapján határoz. 
Ha a házasság felbontását kimondó ítélet jogerőre emelkedik, a házasság megszűnik, és ezzel beállnak a megszűnés joghatásai:
 
 
1. Új házasságot köthet 
2. a férje nevét viselő feleség - ha  nem tiltották el - szabadon dönthet, milyen nevet kíván viselni, 
3. a házastársi vagyonközösség megszűnése, 
4. a házasságon alapuló apai vélelem megszűnése 
5. megnyílik a házastársi eltartásra való igény, 
6. megszűnik az öröklésen alapuló házastársi haszonélvezeti jog.

 

 

0.015 mp